Elővigyázatos és megfontolt legyen a moha eltávolítása

Moha eltávolítása

Ahogyan haladunk előre az időben, úgy a természet is folyamatosan igyekszik új területeket meghódítani. Nem egyszerű védekezni ez ellen, de vannak hatásos készítmények. A szép zöld felületek nagyon dekoratívak lehetnek, de ha ezek a falon vagy háztetőn jelennek meg, akkor bizony kényelmetlenné válhatnak. Szerencsére a moha eltávolítása igen rövid idő alatt elvégezhető.

Amennyiben minden lehetőség adott rá, akkor csak annyi a dolgunk, hogy a felhígított készítményt kiszórjuk a célterületre és már végeztünk is. A többit a szélre és esőre bízhatjuk, ami le fogja mosni, illetve fújni az elszáradt szervezeteket. A moha eltávolítása olyankor célszerű, amikor már problémát okoz. Általában elállja a víz útját, és nem hagyja azt megfelelően lefolyni.

A telepek ugyanakkor remek megkötő tulajdonsággal rendelkeznek, ami előnyös lehet a talajképződés szempontjából. Pár év és a csatornában vagy a tetőn egy kis kert jelenik majd meg. Ilyen esetekben már teljesen elkerülhetetlen a moha eltávolítása, de érdemes elővigyázatossággal kezelni ezt.