Hogyan védekezzen a vesztegetés vádjával szemben?

05Mindenkinek, aki felajánlott vagy elfogadott már csúszópénzt azért, hogy kedvezőbb eljárásban, elbánásban részesüljön, vajon megfordult a fejében, hogy bűncselekményt követ el? Amikor ezt teszi, akkor ez jogi értelemben vesztegetés. A hatóságok évek óta szigorúan fellépnek ez ellen a cselekedet ellen.

A törvény szerint az, aki hivatalos személyt bármilyen előnnyel befolyásolni próbál, az bizony bűncselekményt követ el. Jó ha tudjuk azt is, hogy a törvény szerint ez a cselekedet már akkor is bűncselekménynek számít, ha azt nem fogadja el a megvesztegetni szándékozott személy.

A Vidákovics Ügyvédi Iroda weboldalán egy gyakorlati példát is talál erről. Ha vesztegetés elkövetésével vádolják meg, akkor a védekezését még az első vallomástétele előtt beszélje meg egy védőügyvéddel. Ha ezt nem teszi meg, akkor az is előfordulhat, hogy egy rosszul megfogalmazott vallomással csak ront az ügyének a későbbi megítélésén.

Egy tapasztalt védőügyvéd ilyenkor segít higgadtan felméri a lehetőségeit, jó tanácsaival segítheti védekezését. A vesztegetés vádjával szemben – még ha meggondolatlanul követte is el – igyekezzen a legjobb stratégiával védekezni. Ismerje meg a bizonyítékokat, és csak akkor ismerje be a bűnösségét, ha a védőügyvédje is ezt javasolja.