Mit érdemes tudni a Tesla autókról?

Tesla elektromos autók
Tesla elektromos autók

A Tesla Motors egy amerikai vállalat, központja pedig a Szilícium völgyben található. A vállalkozás elektromos meghajtású autókat gyárt, amelyek villanymotorral működnek. Ezek az autók a működésükhöz szükséges energiát általában lítium akkumulátorokból nyerik. A Tesla Motors első terméke a fergeteges Tesla Roadster sportautó volt. A vállalkozás szerint, az autó képes csupán négy másodperc alatt 100 km/órás sebességre felgyorsulni, ráadásul álló helyzetből. Az autónál a legfelső sebesség 201 km/óra.

Arról is beszámoltak, hogy az akkumulátor képes akár 394 kilométert is megtenni egy feltöltés alkalmával, aminek köszönhetően, az utasok egy fergeteges utazási élményben vehetnek részt. Az autó fogyasztása rendkívül alacsony és ha összehasonlítjuk a benzines fogyasztással, ez az érték körülbelül 1,74 liternek felel meg (vagyis ennyi a fogyasztása 100 kilométeren). Az autó töretlen népszerűségre tett szert, ugyanis magas ára ellenére igen sok példányt adtak el belőle, ráadásul igen rövid idő alatt.

Az első autót például, a vállalkozás jelenlegi elnöke kapta, aki akkoriban a PayPal-t igazgatta. A jármű egyik kiválóságának tekinthető az is, hogy nincs szükség olajcserére, mellesleg a regeneratív fékezésnek köszönhetően, a fék kopásának a mértéke is rendkívül alacsony. Szintén érdekesség, hogy csupán két sebessége van, mellesleg nem rendelkezik kuplunggal illetve váltóval sem. A rendkívül praktikus akkumulátor három és fél óra alatt feltölthető, összesen pedig 160.000 kilométer tehető meg vele az élettartama során.