Ha már a kivehető fogsor az egyetlen a megoldás

Kivehető fogsor

A fogak egészségére nagyon kell vigyázni, hiszen ezek a testünk azon részei, amelyek egy betegség, jelen esetben szuvasodás után, nem tudnak regenerálódni. Persze az apró hibákat lehet javítani, de jó ha ilyesmire is minél később kerül sor, mert sajnos a kis lyukból idővel nagyobb lesz és a tömés cseréje sem jelent örök megoldást.

A kivehető fogsor időskorban is elég sok kellemetlenséget okoz, de fiatalként még inkább rossz érzéseket kelt, ezért minden meg kell tenni azért, hogy a távoli jövőben vagy esetleg egyáltalán ne legyen szükség rá. Azonban van, hogy minden igyekezet ellenére is kiromolnak a fogak, és a kivehető fogsor elkészítése elkerülhetetlen lesz.

Szerencsére ma már nagyon modern eszközökkel és anyagokkal dolgoznak a fogtechnikusok, így a kivehető fogsor a külső szemlélőknek észrevehetetlen, és a közeli ismerősök is csak azért fogják felfedezni, mert újra szép lesz a mosolyunk. Továbbá ugyancsak a korszerű technológiáknak köszönhetően a kivehető fogsor viselése sem okoz gondot, mert tökéletes illeszkedést tudnak megvalósítani, így a beszédet és az evést, rágást sem nehezíti meg.

Persze a tudat mindig megmarad, hogy az egy mű dolog és a fogápolás ceremóniája is örökre megváltozik, de ez a jó közérzetért, a szép mosolyért és a zavartalan étkezésért nem nagy ár. Ugyanakkor tudni kell, hogy a műfogsor készítés előtt még sok minden várat magára, így idáig sem könnyű eljutni.

Ha még vannak nagyon kiromlott fogaink, akkor a foggyökér eltávolítás ára is kifizetésre kell kerüljön, valamint magát az eljárást is túl kell vészelni. Igaz, hogy már olyan profi érzéstelenítőkkel dolgoznak a szakik, hogy ebből már semmit nem lehet érezni, de már maga az sem túl kellemes érzés, hogy éles műszerekkel közelítenek felénk.

De, ha szükség van rá, akkor muszáj elviselni, mert addig nem készülhet protézis, amíg nem hoznak helyre minden rendellenességet a szájban. Szerencsére a foggyökér eltávolítás ára nem túlságosan magas, hiszen már rutin beavatkozásnak számít, így legalább ez nem okoz nagyobb fejfását.